Jótékonysági Motoros Túra Virág és családja támogatására
Program
Gyülekező: 8:00-8:45
Indulás: 9:00
Tele tankkal induljunk el!!!
Találkozási pont
Budaörs után és a Premier OUTLET előtt - ALDI az 1-es út mellett.
Étkezés
Lehetőség lesz ott egy étteremben majd ebédelni, részletesebb információval később érkezem.
Vannak történetek, amelyek mellett egyszerűen nem lehet szó nélkül elmenni.
Virág egész életében egy szerető családról álmodott. Az élet azonban újra és újra kemény próbatételek elé állította. Férje tavaly súlyos betegségen esett át, majd nemrég elveszítette a harcot, így Virág egyedül maradt gyermekeivel. Mindezek mellett saját egészségügyi problémáival is küzd, mégis minden nap erőt vesz magán, és rendületlenül gondoskodik családjáról.
Ez a túra azért jön létre, hogy megmutassuk: a motoros közösség nemcsak az utak szeretetéről szól, hanem az összetartásról és az egymás iránti felelősségről is.
A helyszínen pénzadományt, tartós élelmiszert és tisztálkodási szereket is örömmel fogad a család. Minden segítség számít, legyen bármilyen kicsi.
Gyere velünk, motorozzunk egy jó ügyért, és adjunk együtt egy kis reményt egy olyan édesanyának, aki minden nehézség ellenére sem adta fel. ❤️🏍️
Címkék
Oszd meg ismerőseiddel az eseményt!
Ha hibás adatot találsz, vagy valami nem idevaló, azt itt tudod jelenteni: Hibás adat bejelentése