Spirit Rally

Spirit Rally

Túra
Cegléd
2026. 06. 13. – 2026. 06. 14.
Az eseményt anonim módon küldték be. Az itt megjelenő adatok valódiságát nem ellenőriztük!

Röviden a rendezvényről

A Spirit Rally egy nagyrészt földutakon zajló autós-motoros teljesítménytúra, melyen a résztvevőknek egy adott útvonalon kell végighaladniuk. Az útvonal mentén pecsétek lesznek kihelyezve, melyet a saját szórakoztatásukra gyűjthetnek az indulók.

Most először 2 napos lesz a túra, a rajt Cegléden lesz, a szombat esti cél Siófokon az Aranypart Campingben, majd vasárnap a ceglédi rajthelyre vezet vissza egy másik útvonal.

Az esemény dátuma 2026.06.13-14.

Indulás előtt mindenkinek kötelező kitölteni egy felelősségvállalási nyilatkozatot, amiben tudomásul veszi, hogy kizárólag saját felelősségére vesz részt a rendezvényen, a KRESZ szabályait betartva közlekedik, és az esetlegesen általa okozott károkat megtéríti. A szervezők személyi sérülésért és anyagi károkért felelősséget nem vállalnak.

Az útvonalról

Az 1. napi útvonal kb. 250 km lesz, egy Cegléd melletti területről indul majd reggel 8 óra körül (pontosítás később), és a védett-, erdő- és magánterületeket gondosan elkerülve jut el Siófokig a lórévi komp érintésével.

A távnak kb. 90%-a földút, 10%-a aszfalt, tankolási lehetőségek természetesen lesznek. Aki részt vett már valamelyik Cegléd és Siófok között zajló túránkon annak ismerős lesz az út, kőkemény offroadra alapvetően nem kell számítani, de egy nagyobb esőzés okozhat izgalmakat.

A 2. napi etap az M8 hídon vezet majd át a Duna felett, és először füves-pusztás, végül homokos szakaszokon jut el Ceglédig. Ez kicsivel rövidebb lesz (210 km), és több aszfaltos rész is lesz benne, hogy vasárnap minél előbb elérjétek a célt.

Ajánlott egy telefonra letöltött navigációs program (Osmand, Locus stb.), mert az útvonalat gpx fájlként fogjátok megkapni, az esemény előtti napon.

Milyen járműveket várunk?

3+1 kategória lesz:

  • Motor
  • Autó
  • Quad/ATV/Side by side
  • Minimal: bármi ami nem terepre lett kitalálva, régi, vicces, vagy mindezek együtt. Ez lehet pl. Simson, Lada, Opel Corsa, VW bogár… szinte bármi.

Ebben a kategóriában az indulók nevezési díj nélkül jöhetnek, de maximum 10 ilyen jármű indulhat! Ha több jelentkezés érkezik, akkor szelektálni fogunk, és kiválasztjuk a kategóriába legjobban beleillőket.

A maximális létszám 100 induló jármű, ha ez betelt várólistára kerülhetsz, ahonnan még jó esélyed van bejutni, eddig szinte mindenki bekerült aki szeretett volna.

FONTOS! Csak rendszámmal, forgalmival rendelkező járműveket engedünk indulni. Az útvonalat közutak alkotják, lesz sok aszfaltos szakasz is, sőt városokat is érinteni fog, így nem engedhetjük meg rendszám nélküli járművek részvételét. Ez alól a segédmotorkerékpárok természetesen kivételt képeznek.

Ezen kívül szeretnénk megkérni mindenkit, hogy ne hangos kipufogóval jöjjön, és mindenekelőtt kultúráltan közlekedjen, ez az esemény NEM A SZÁGULDÁSRÓL SZÓL!

A cél

A siófoki célban a szervező csapat már várni fog, és valamilyen étel is fog készülni (valószínűleg babgulyás), amiből minden célbaérkezőt megillet 1 adag, ennek költsége benne van a nevezési díjban.

További adagokat 1000 Ft/adag áron vásárolhattok majd.

A záróesemény és a nyeremények, kupák kiosztása vasárnap délután lesz Cegléden.

Nevezési díj

  • Motor: 23 000 Ft
  • Quad/ATV/Side by side: 25 000 Ft
  • Autó: 26 000 Ft
  • Minimal: ingyenes

A fizetési határidő május 31. éjfél, de ha tehetitek legyetek szívesek minél előbb befizetni, mert így tudjuk csak pontosan kalkulálni a résztvevők számát. A számlaszámot a nevezés után emailben fogod megkapni.

Lemondani is eddig a dátumig tudod a részvételt, ezután a nevezési díjat nem áll módunkban visszafizetni.

Az árak járművenként értendők, tehát mindegy hogy hányan utaztok az adott autóban/quadon stb.

Szállás

A kempingben lehet sátrazni, és vannak házak is. Sátornál ajánlott, házaknál pedig kötelező foglalni, ha szeretnél tetőt a fejed felé akkor tedd meg minél előbb, a kemping szerint már fogynak a házak erre az időpontra.

Az esti hangulat jó szokott lenni, a vasárnapi folytatás miatt most a megszokottnál is nagyobb társaságra számítunk, maradjatok minél többen :)

További információkat majd emailben fogtok kapni a rally időpontjának közeledtével.

Címkék
Vetélkedők Szállás a helyszínen Étkezés a helyszínen Étkezés a jegy árában Előzetes regisztrációhoz kötött Veteránosoknak

Koordináták: 47.1738, 19.7966

Hozzáadom a naptáramhoz

Oszd meg ismerőseiddel az eseményt!

Az adatok tájékoztató jellegűek. Az autosnaptar.hu kezelői semmilyen felelősséget nem vállalnak az adatlapon megjelenő információkért.
Ha hibás adatot találsz, vagy valami nem idevaló, azt itt tudod jelenteni: Hibás adat bejelentése
Vissza a naptárhoz