II. karácsonyi felvonulás – Felsőgalla

II. karácsonyi felvonulás – Felsőgalla

Felvonulás
Tatabánya
2024. 12. 21.
Az eseményt anonim módon küldték be. Az itt megjelenő adatok valódiságát nem ellenőriztük!

Kedves Tatabányai Lakosok,

Szeretnénk veletek megosztani, hogy karácsony közeledtével, adománygyűjtést majd II. hagyományőrző felvonulást szervezünk, ahol a gyerekeket kisebb csokoládékkal és a gyűjtött adományokkal ajándékozzuk meg.

Kérjük Önöket, hogy a feleslegessé vált kisebb játékok, plüss állatokat, illetve ami Önök szerint Örömet okozna nehezebb helyzetben élő gyermekes családoknak szíveskedjenek 2024.12.09. – 2024.12.13. között leadni.

I. Felsőgallai Széchenyi István Művelődési Házban hétfő, kedd, szerda és pénteki napon 13:00-tól – 18:00-ig tudják leadni.
II. Bóza Tibornál, Alfa Értékesítési Pont, 2800 Tatabánya Dózsakert 60. (Kórházzal szemben, buszmegálló mögött)
Nyitva: Hétfő 10 – 16, kedd 10 – 16, csütörtök 9-17-ig.

A felvonulás 2024.12.21-én 16:30-kor a Felső Gallai Focipályától fog indulni, és a Tatabányai Fő téren fog véget érni.
Felsőgalla (Bódis-hegyi Sportpálya) – Rózsadomb u. – Sportpálya u. – Batthyány u. – Dobó Katica u. – Szent István u. – Széchenyi István u. – Gyár u. – Térmester u. – (1-es út) – Gábor Áron u. – Deák Ferenc u. – Kassai u. - Füzes u. Tatai u. – Kormos u. – Táncsics Mihály u. – Március 15. u. – Köztársaság u. – Szent Borbála tér – Komáromi út (Fő tér előtti parkolóig).
Eközben 7 ajándék megállót jelöltünk ki, ahol a gyerekeknek játèkot, kisebb csokoládé csomagot osztunk.
Ajándék megállóhelyek:

  • I. Felsőgallai Focipálya
  • II. Széchenyi István Általános Iskola
  • III. Szent István úti buszforduló
  • IV. Térmester Utca
  • V. Kassai Utca
  • VI. Füzes utca 40.
  • VII. József Attila Művelődési Ház

Szívesen fogadjuk a kedves nézőket is a kijelölt útvonal mentén.

Előre is Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk!!!!

És, ha már autódíszítés…

Ajánljuk figyelmetekbe a ProStaff Hungary nyereményjátékát, amelyben a szerencsés nyertes egy 100.000 Ft értékű ajándékutalványt nyer, amit a www.prostaffhungary.hu webshopban használhat fel 2025. december 24-ig.

Az utalvány bármely, aktuálisan elérhető termékre beváltható, így garantáltan megtalálod a számodra leginkább megfelelő autóápolási termékeket!

Hogyan vehetsz részt a nyereményjátékban?

Öltöztesd ünneplőbe autódat - ami a Te esetedben ugye, adott - fotózd le, töltsd fel kommentbe, kapj minél több lájkot és nyerd meg a 100.000Ft-os vásárlási utalványt!
Ugye, milyen egyszerű?

Mutassuk meg mindenkinek, mennyire szeretjük az ünnepi hangulatot az autónkban is!

A játék további részleteit itt olvashatjátok:

Címkék
Családbarát

Koordináták: 47.5419, 18.465

Hozzáadom a naptáramhoz

Oszd meg ismerőseiddel az eseményt!

Az adatok tájékoztató jellegűek. Az autosnaptar.hu kezelői semmilyen felelősséget nem vállalnak az adatlapon megjelenő információkért.
Ha hibás adatot találsz, vagy valami nem idevaló, azt itt tudod jelenteni: Hibás adat bejelentése
Vissza a naptárhoz